Ügyvédi irodánk gazdasági társaságok cég- és ingatlanügyeivel foglalkozik több, mint 20 éve.
Problémákat oldunk meg.
Irodánk nem vállal ügyfél előzmény nélkül sem cégalapítást, sem más cégeljárást.
Sok céget alapítunk és sok változás-bejegyzési cégeljárásban járunk el, de ez mindig az eszköze valamely céges probléma megoldásának, vagy valamilyen összetett terv megvalósításának.
Az új kapcsolat mindig személyes konzultációval kezdődik, amely részletesen feltárja azt a helyzetet, amelyben közreműködésünk felvetődött, és azt, hogy irodánk tevékenységére a felvázolt ügyben szükség van-e, illetve vállaljuk-e az együttműködést.
A konzultációért és az azt követő esetleges megbeszélésekért nem számítunk fel díjat. Az ügyfeleinknek ezért nem csak nem kell fizetnie, de nem is fizethetnek mindaddig, amíg irodánk el nem vállalja a feladat megoldását.
A korlátolt felelősségű társaságok (Kft.), a zártkörűen működő részvénytársaságok (Zrt.) és a betéti társaságok (Bt.) ügyeire szakosodtunk.
Túlnyomórészt korlátolt felelősségű társaságok eseteivel foglalkozunk, ez a társasági forma a legnépszerűbb, és a legtöbb helyzetben jól használható.
Vannak olyan feladatok, amelyek csak a részvénytársaságok eszközeivel oldhatók meg.
A részvénytársaságok eszközei és jogi szabályozása szigorúbb és szövevényesebb a többi társasági formához képest, de cserébe olyan előnyökkel jár a működtetése, amelyeket más társasági forma nem tud nyújtani.
A betéti társaság kedvelt cégformája a kényszervállalkozásoknak, ezért komolyabb ügyekben nem népszerű gazdasági társaság.
Értő kezekben azonban a betéti társaság is nagyon jól használható céges problémák megoldására.
Ügyfeleink között jó néhány több százmillió forintos vagyonú ilyen társaság van, de az ALDI és a LIDL is betéti társaságként működik Magyarországon.
Cégügyekben az érzelmek és az előítéletek rossz tanácsadók, a feleknek a döntéseiket a tényleges érdekeikre kell alapozniuk.
A jogi munkánk az üzlet létrejöttét szolgálja.
A gazdasági társaságok üzleti eredmény elérésére törekednek, és ennek során üzleti érdekeiket érvényesítik.
Irodánk képes ennek az érdekérvényesítésnek a motorja lenni.
Nemcsak a jogi kérdésekben igazodunk el, ismerjük azokat az üzleti döntéseket is amelyeket a korábbi eseteinkben ügyfeleinknek meg kellett hozniuk ahhoz, hogy az akaratuk érvényesüljön.
Figyelünk az adózási és a könyvviteli szabályokra, és természetesen arra is, hogy a közteher fizetési kötelezettségek a törvényes keretek között a legoptimálisabbak legyenek.
Közvetlen vállalatirányítási és szervezeti tapasztalatunk van, gyakorlott válságkezelők vagyunk.
Dr. Kovács I. Attila vezető ügyvéd